2015. május 3., vasárnap

2. rész: Mert megmentettél


Sziasztok!
     Megérkeztem az új résszel. Tudom, sokat kellett rá várni -, amit nagyon sajnálok -, ráadásul rövid és, ami azt illeti én nem nagyon vagyok vele megelégedve. Sok minden gyűlt össze, így hirtelen, szóval nagyon lassan haladok. Gondolok én itt arra, hogy a béta, akit felkértem már három hónapja nem ad élet jelet magáról, vagy hogy végig kellett szenvednem a felvételiket. Szerencsére az utóbbi miatt nem kell aggódnom - emberek drámás leszek (!) -, de helyette be kell nyomorítanom a fizika, biológia tanulást, hála égnek ezeket kevesebb óraszámban. Ezzel azt próbálom mondani, hogy nem négy hónapig kell várni egy-egy fejezetre. Elég a két hónap is.
    Ezenkívül lenne még két bejelenteni valóm. Elsőként szeretném tudatni veletek, hogy az olvasók blogjai kikerültek az oldalon lévő modulsávba. Ennyi blogot találtam, ha valaki nem szeretné, hogy megjelenjen a blogja, vagy, ha valakit nem találtam meg és szeretne a listára kerülni jelezze nekem! Köszönöm! Második hirdetmény: megérkezett a blog trailer-e, amit itt találtok, valamint a könyvborítója, amit szintén a modulsávban tekinthettek meg. Köszönet illeti érte Dorinát, igazán gyönyörű lett!
   Köszönöm a türelmet, a commenteket, az újabb feliratkozást és a cseréket. Valamint szeretném kifejezni hálámat Rose-nak, amiért részt vehettem a Skype beszélgetésen, igazán jól éreztem magam.
    Még egyszer köszönöm, szuperek vagytok! :D